Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket nap, mint nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban.
Lassan elérte a nyugdíj korhatárt, és azok az emberek, akik ismerték és szerették (mert mindenkivel kedves és udvarias volt), mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján.
Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe.
A másiknál kapott egy doboz finom szivart.
A harmadiknál (akivel többször váltott pár szót horgásszenvedélyéről) nagy doboz csalit kapott.
Az egyik háznál pedig a gyönyörű, fiatal szőke háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, megfogta a kezét, bevezette a háloszobába, és élete legszenvedelyeseb szeretkezésében részesítette.
Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített.
Miközben evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul.
– Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni!
– mondja a postás.
– De szeretném megkérdezni, a százast miért kapom?
– Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod – válaszol a lány – és megkérdeztem, mit adjak neked.
Azt mondta:
„b**dmeg, adj neki egy százast!
” A reggeli már az én ötletem volt.
