HumorViccek

Vicc: Bíró: Hol volt ön 1993. július 7-én este nyolc…

Bíró:

Hol volt ön 1993.

július 7-én este nyolc órakor?

Tanú:

Hol lettem volna?

Otthon ültem, egyik szememmel a naptárt, másikkal az órát figyeltem…

Vicc: Pistike felel történelemből

Kérdi a tanárnő:

– Hol írták alá a függetlenségi nyilatkozatot?

– Hát szerintem biztos a lap alján!

Vicc: – Miért tekeri a szőke nő egész nap a szobabiciklit?

– ???

– Mert el akar érni a szoba másik feléig.

Vicc: Móricka és a szülei az olimpiát nézik otthon, épp a futóverseny kezdődik

Móricka megkérdezi:

– Apa, igaz, hogy csak az első három kap díjat?

– Igen, Móricka.

– Akkor a többi miért fut?

Vicc: Egy amerikai áruházban egy férfi egy fél fej

salátát akar venni.

Az eladó mondja neki, hogy

nem lehet, de a férfi addig erõsködik, míg az

eladó rááll, hogy megkérdezze a fõnököt a

dologról.

Hátramegy a fõnökirodájába, és azt mondja

neki:

– Ne haragudjon, uram, hogy zavarom, de egy

faszfej egy fél fej salátát akar venni…

– Ekkor meglátja, hogy ott áll mögötte a vevõ,

és így folytatja:

– és ez az …úr itt mögöttem megvenné a másik

felét!

A fõnök persze érti, hogy mirõl van szó,

elrendezik a vevõt, majd magához hívatja az

eladót:

– Na, fiam, maga igen szépen kivágta magát a

kutyaszorítóból!

Honnan jött?

– Minnesotából.

– Igen?

És miért jött el onnan?

– Nincs ott semmi uram, csak kurvák, meg

hokijátékosok.

– Tényleg?

Érdekes, a feleségem is minnesotai…

– Nem mondja, uram!

!

!

És melyik csapatban

játszott?

Vicc: Szőke nő a férjének telefonálás közben:

-Mondtam,hogy 5 perc és ott vagyok!

Nem kell emiatt fél óránként felhívni..

Vicc: – Mi a hasonlóság az anyós és a hegyi ösvény között?

– ???

– Hogy mindegyik egy csapás!

Vicc: Két barát beszélget:

– Hallottad?

Azt írta az újság, hogy egy férfi megölte az anyósát.

– Istenem!

Vannak még bátor emberek!

Vicc: Két orvos beszélget:

– Képzeld, tegnap 20 gyereket szoktattam le a kábítószerről!

– Valóban, hogyan?

– Hát rajzoltam egy nagy kört meg egy kis kört és azt mondtam:

„Ekkora az agyatok, mielőtt elkezdtek drogozni, és ekkora lesz, ha nem hagyjátok abba!

– Én tegnap 1000 gyereket szoktattam le!

– Aztaaa, és hogyan?

– Rajzoltam egy kis kört meg egy nagy kört és azt mondtam:

„Ekkora a segglyukatok mielőtt bementek a börtönbe…”

Vicc: – Honnan lehet tudni, hogy szőke nő használta a géped?

– A CD meghajtó tálcáján kávéscsésze, az egér előtt sajt, a joystickon rúzsnyomok!

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET