Egy magyar család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba.
Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
– Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
– Miért, miből látszott?
– Égő csigát rajzolt.
– mondja az óvónő.
– Égő csigát?
De hát ez igen egyszerű.
A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból:
Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..
Talán volt más is?
– Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat.
– így az óvónő.
– Hm, hogyan?
Ja, igen.
Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska.?
– Na, jó.
De a csonka tehén mégiscsak durva.
– Csonka tehén?
Hm,..
Ja, igen.
Egy nagyon helyes kis dalocskánk van:
Boci, boci tarka, se füle, se farka..
– …és mondja, kedves anyuka!
Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek?
– Dehogynem.
Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, …kertek alatt a ludaink…
