Egy októberi este egy férfi stoppol egy eléggé gyér forgalmú úton.
Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd, amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát.
A kocsi lassan mellé gurul és emberünk feltépi a jobb oldali ajtót és beugrik…..- megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább… Első megdöbbenéséből felocsúdva – (arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik – elnyújtózik az ülésen, és ekkor veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek.
Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Az emberünk köpni,
nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja.
Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördül a
parkolóba.
A stoppos -aki ekkora már eléggé be van rezelve – félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra.
Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast, és éppen
belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe, amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott férfi.
Az egyik rápillantva odaszól a másiknak:
-Te!
… Béla!
Itt a csávókám aki, beugrott a kocsiba, amikor toltuk.
