HumorViccek

Vicc: Három férfi túlél egy hajókatasztrófát, próbálnak kiúszni a…

Három férfi túlél egy hajókatasztrófát,

próbálnak kiúszni a tengerből, de egyre

fáradtabbak, és part sehol.

Ám egyszer csak észrevesznek egy hajót!

Megkönnyebbülten odaúsznak a hajóhoz,

de kiderül, hogy a hajón fanatikus

apácák utaznak, és férfit nem engednek

a hajóra.

Csak azt mentik ki, aki beleegyezik, hogy

levágják a fér***sságát.

Az egyik hajótöröttnek elfogy az ereje,

felszáll a hajóra.

Kisvártatva a még

a vízben úszó másik két férfi

egy rövid ordítást hallanak.

Rövidesen egy másik hajótörött is

végletesen kifárad.

Felszáll ő is a hajóra.

Kisvártatva a még

a vízben úszó férfi

egy elnyújtott ordítást hall.

A harmadik teljes erejéből próbál

úszni, de végül ő is feladja, ő

is felszáll a hajóra.

Odalép hozzá az apácák rendfőnöke:

– Tehát beleegyezik a feltételünkbe?

– Kénytelen vagyok, de megkérdezhetem,

hogy mért ordított az első csak

röviden, a második meg elnyújtottan?

– Megkérdeztük, mivel foglalkoznak.

Az első favágó, annak lecsaptuk egy

fejszével, a második asztalos,

így neki legyalultuk.

Erre a férfi elneveti magát.

An ővér meglepődik:

– Hát maga minek örül úgy?

– Én cukrász vagyok.

Mire elsz***gatják,

majd csak kikötünk valahol.

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET