Lagziban Juliska néni a boldogságtól sugárzik, és elérzékenyülve mondja az ifjú párnak:
– Drága gyerekeim!
Azt kívánom, úgy süssön rátok a boldogság fényes napja, ahogy annak idején apátokra és rám sütött!
Józsi bácsi a bajusza alatt morogja:
– Na, gyerekeim, akkor ti sem fogtok napszúrást kapni!
Vicc: A szülészeten az egyik apuka hosszasan fényképezi az újszülött fiát
Megkérdezi az egyik ápolónő:
– Ez az első gyermeke?
– Nem, ez az első fényképezőm
Vicc: Két székely felmegy Pestre dolgozni
A munka után úgy gondolják, hogy elég sokat kerestek sok munkával, ezért megérdemelnek egy kis szórakozást.
Elmennek inni, enni… Be is rúgnak tisztességgel.
Az egyikük kitalálja:
– Te bátyám mennyünk már el színházba, még soha nem voltam ilyen helyen.
– Mennyünk bátyám.
El is mennek de mivel kicsit részegek megkésve érkeznek, ezért már csak középen kapnak ülő…helyet.
Le is ülnek, mire rá is jön az egyikükre a szarás.
– Te bátyám énnekem szarnom kell.
– Hát akkor menny ki.
Ki is megy majd egy kis idő elteltével visszatér és megkérdi a barátját, hogy mi történt addig még nem volt itt.
– Miről maradtam le bátyám?
– Bejött a király megölte a királynét a puskájával, kihúzta a szobából, visszajött megölte a szolgát, azt is kihúzta a szobából, aztán megint bejött, megölte az öccsét, azt is kihúzta a szobából, aztán jöttél te, beleszartál a vázába és most várjuk hogy mi lesz…
Vicc: A csiga mászni kezd a cseresznyefán
Az ott ülő madarak csodálkozva kérdik tőle:
– Mit akarsz te télen a cseresznyefán?
– No, vajon?
Cseresznyét akarok enni!
– De hát tél van, még nincs is rajta cseresznye!
– Mire felérek, éppen érett lesz.
Vicc: A cigány párttag akar lenni
Elmegy felvételizni.
A párttitkár kérdi:
– Na, cigány, itt van egy amerikai és egy orosz katona.
Melyiket lőnéd le?
A cigány rávágja:
– Az oroszt.
Párttitkár:
– Cigány, menj haza, nem vagy még érett a tagságra.
Gyere vissza egy hónap múlva, addig olvasgatsd ezt a brossúrát.
A cigány visszamegy egy hónap múlva.
Felteszik neki megint a kérdést.
Persze óvatos lesz és visszakérdez:
– Maga melyiket lűűné le, párttitkár elvtárs?
– Természetesen az amerikait – válaszolja.
– Na lássa, instálom, akkor nekem csák á ruszki marad!
Vicc: Az egyik beteg sétál a folyosón és húz maga után egy madzagot
Odamegy hozzá az orvos és megkérdi tőle
– Mondja ember, miért húzza maga után azt a madzagot?
Mire a beteg
– Miért, toljam?
Vicc: Szőke tanulóvezető az oktatóhoz:
– Mennyire van szükségem, hogy tudjak vezetni?
– Körülbeül háromra…
– Három órára?
Az jó.
– Dehogyis!
Három autóra!
Vicc: Öltözz asszony, megyek a kocsmába!
-És engem is viszel?
-Dehogy viszlek…csak lekapcsolom a fűtést, ne menjen feleslegesen!
Vicc: Összevert ember támolyog este az orvoshoz
A doki szörnyülködve így szól:
– Magával meg mi történt?
– Nekem jött egy hattyú!
– Egy hattyú?
– Utána elütött egy ufó!
– Hm, egy ufó…
– Aztán oldalba csapott egy angyal!
– Aha értem.
És utána?
– Utána kikapcsolták a körhintát…
Vicc: Egy gyerek odaszalad a posztoló rendőrhöz:
– Rendőr bácsi, jöjjön gyorsan, az apám felakasztotta magát!
– Micsoda?
Hogy engem?
– kérdezi a rendőr.