HumorViccek

Vicc: – Mi a különbség egy terrorista meg egy menstruáló nő között? -…

– Mi a különbség egy terrorista meg egy menstruáló nő között?

– ???

– A terroristával lehet tárgyalni.

Vicc: – Jean, kóstolja meg ezt a konyakot!

Mit talál benne furcsának?

– Azt, hogy megkínált vele uram!

Vicc: Stirlitz bosszúsan vette észre az egyenruháján éktelenkedő nyálfoltot, majd életében először megrémült…

– A rádiós köpött – gondolta.

Vicc: Fiatal lány az első randira készül

Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri.

Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba.

Este még ezt írja a naplójába:

„Józsival ma moziban voltunk, utána pedig meg akart csókolni.

Ezt én nem engedtem és hazaszaladtam.

Hiába, az ember legjobb barátai a lábai.”

A legközelebbi alkalommal a fiú a blúzába is be akar nyúlni, de a lány ezt sem hagyja, megint elszalad.

Bekerül a naplóba a bejegyzés:

„Józsi ma be akart nyúlni a blúzomba, de én elszaladtam.

Mint már azt korábban megállapítottam, egy lány legjobb barátai a lábai.”

A harmadik találka után is beírás a naplóba:

„Hja, egyszer még a legjobb barátok is eltávolodnak egymástól…”

Vicc: Második világháború:

a szövetséges csapatok éppen kitörni készülnek a lövészárkukból.

A parancsnok lelkesítő szónoklatot mond nekik:

– Katonák!

Hamarosan támadást intézünk a nácik ellen!

Gondoljanak arra, hogy ott, kint az ellenségeik vannak!

Azok, akik minden nyomorúságuk okzói!

Azok, akik az elpusztításukra törekednek, akik meg akarják gyilkolni Önöket minden áldott nap!

Az egyik katona közbeszól:

– Úristen!

Csak nem azt mondja, hogy a szakácsunk a németeknek dolgozik?

Vicc: – Mit mondanak a kukacok Zámbó Jimmy sírjában?

– ???

– Olyan, mint a Chokito, ronda és finom!

Vicc: Egy férfi elmegy a rabbihoz, és megkérdi:

– Nekem azt mondták, hogy a szex az munka, és így tilos szombaton végezni.

Igaz ez?

– Dehogy, a szex az szórakozás.

– mondja a bölcs rabbi.

– És ez biztos?

– kérdi a férfi.

– Teljesen – mondja a rabbi.

– Ha munka lenne, akkor a feleségem rábízná a bejárónőre…

Vicc: – Mi a haldokló indián utolsó szava?

– ???

– Off!

Vicc: „Commodore 64 beépített billentyűzettel eladó”

Vicc: A vadász betér a kocsmába, és elmondja hogy ő a legnagyobb vadász, bármely vadat felismer a szőréről, sőt, ha a sebet is megmutatják neki,

A vadász betér a kocsmába, és elmondja hogy ő a legnagyobb vadász, bármely vadat felismer a szőréről, sőt, ha a sebet is megmutatják neki, akkor egy italért cserébe megmondja a fegyver típusát is, amivel megölték.

Hozzák az első vadbőrt, a vadász bekötött szemmel megmondja, medve, 0.3-as kaliberű vadászpuska.

Hozzák a másikat, a vadász rögtön tudja hogy nyúl, és sörétes puskával lőtték meg.

Így megy ez egész éjjel, a vadász rengeteg italt nyer, jól berúg, de azért valahogy hazatámolyog a feleségéhez.

Másnap reggel a tükör előtt látja, hogy az arcán egy óriási monokli van.

Kérdezi a feleségét:

– Drágám, tegnap éjjel berugtam, de ki vert meg?

Mire az asszony:

– Én.

Éjjel 3-kor mellém bujtál, betetted a kezed a bugyimba, és azt mondtad, ez egy vadászgörény és fejszével verték agyon.

Vicc: – Gazsi!

Gondolj egy számra!

– Megván.

– Felezd meg!

– Megván.

– Most oszd el néggyel!

– Megván.

– Na mi jött ki?

– Sön.

– Te Gazsi… melyik számra gondoltál?

– Ájkengetnó szatiszfeksön.

Vicc: Pistikét történelemórán felszólítja a tanár

– Pistike, mondd meg, mi volt Olaszország államformája a második világháború alatt!

Pistike nézegeti a térképet, majd bizonytalanul megszólal:

– Háááát… csizma?

Vicc: Zuhogó esőben megy a taxis az utasával, aki megjegyzi:

– Uram, tudja, hogy beázik a kocsija a tetőablaknál?

– Tudom.

– Ez mindig így van?

– Dehogy is!

Csak ha esik az eső!

Vicc: – A feleségemnek van a legrosszabb memóriája a világon!

– Miért?

Mindent elfelejt?

– Dehogy!

Mindenre emlékszik!

Vicc: – Maga miért ült tíz évet a börtönben?

– Mert csomót kötöttem egy sálra.

– Ilyen csekélységért?

– Csak az anyósom nyaka is benne volt.

Vicc: Két százlábú a szépségkirálynő választáson:

– Gyönyörű lábai vannak ennek a nőnek!

– Szép, szép… de milyen kevés!

Vicc: Egy férfi mondja az asszisztensnek a fogorvosi rendelőben:

– Jó napot!

Mindegy melyik fogorvos tud fogadni, csak nő legyen.

– Miért fontos ez magának?

– kérdezi az asszisztens.

– Mert végre szeretném egy nőtől azt hallani, hogy nyissam ki a számat, ahelyett, hogy fogjam be.

Vicc: A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó

Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót.

Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak.

A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték, Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak.

Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket.

Ezért elnevezték Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak.

Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott:

Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó.

Vicc: A tanító bácsi korholja Mórickát:

– Tudod fiam, én a te korodban nem mertem volna hazudni.

– Miért, a tanító bácsi hány éves korában kezdte?

Vicc: Bíróságon:

– De hát maga már többször volt büntetve!

– Ne legyen ilyen egyoldalú, bíró úr, többször voltam szabadlábon is!

Vicc: – Melyik a világ leggyorsabb állata?

– ???

– Az a csirke amelyik élve átfut Etiópián.

Vicc: A hittan órán a becsületről tanulnak a gyerekek

A pap feltesz nekik egy beugratós kérdést:

– Gyerekek, ha én eladom a házamat, autómat, mindenemet, és a pénzt a templomnak adományozom, akkor ettől már a Mennybe jutok?

– Neeem!

– felelik a gyerekek.

– És ha minden nap kitakarítom a templomot, és gondozom a kertjét, akkor ez már elég ahhoz, hogy a Mennybe jussak?

– Neeem!

– válaszolják ismét.

A pap büszkén néz a gyerekekre:

– Tehát, mondjátok meg nekem, mi kell ahhoz, hogy a Mennybe jussak?

Egy kisfiú rávágja:

– Először is meg kell halnod!

Vicc: A szőke nő vesz egy vibrátort

Otthon bekapcsolja, és így szól:

– Ne remegj kicsim, nekem is ez az első alkalom!

Vicc: – Miért nem vesz a rendőr zsebszámológépet?

– ???

– Mert fejből is tudja, hogy hány zsebe van.

Vicc: Két férfi beszélget

Kérdezi az egyik:

– Hány éves a kocsid?

– A Daewoo?

Ma tíz.

Vicc: – Miért megy a kátrány focimeccsre?

– ???

– Szurkolni.

Vicc: – Mi az abszolút pofátlanság?

– ???

– Microsoft Linux disztribució.

Vicc: Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja

Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja hátába.

Az öreg összeesik, vergődik, majd megkérdezi a fiát:

– Fiam, ez direkt vót, vagy csak úgy viccből?

– Ez nagyon is direkt volt, édesapám – mondja a gyerek.

– Akkor jóvan, mert viccnek eléggé durva lett volna.

Vicc: Egy skót farmer életbiztosítást köt és nem sok időre rá vízbe fullad

A temetésen egy szomszéd lép oda az özvegyhez:

– Milyen szerencse, hogy a megboldogult ilyen előrelátó ember volt.

Pedig se írni se olvasni nem tudott…

Mire az özvegy:

– És hála Istennek úszni sem…

Vicc: Az orosz tanácselnök vesz egy papagájt, és meg akarja tanítani neki hogy „Éljenek a kommunisták!

Ám a papagáj – okos madár lévén – folyton csak szidja a kommunistákat.

Mivel a pártelnököt várja vacsorára, ezért a papagájt beteszi a hűtőbe.

A miután a pártelnök elmegy, kiengedi a papagájt, aki megszólal:

– Éljenek a kommunisták, éljenek a kommunisták… csak ne küldjetek még egyszer Szibériába!

Vicc: – Mi az, mikor egy púpos ember fején egy fekete, bűzmiriggyel rendelkező, a hátán fehér csíkot hordó állat ül?

– ???

– Torzonborz.

Vicc: Két gyerekkori cimbora összefut az utcán

Megörülnek egymásnak, elbeszélgetnek.

– Tűzoltó lettem.

– mondja az egyik.

– Igen?

– csodálkozik a másik.

– A fiam is az akar lenni.

– Akkor adok egy tanácsot.

Minél előbb állíts fel a házadban egy rudat, amin gyakorolhatja a lecsúszást.

Az a legnehezebb ebben a mesterségben, hogy fel kell pattanni az éjszaka közepén, megragadni a rudat és lecsúszni rajta.

… Tíz év elteltével a két fickó megint találkozik egymással.

– Na, mi újság?

Tűzoltó lett a fiad?

– Nem.

Viszont a lányom sztriptíz-táncosnő lett.

Vicc: Még fiatal ügyvéd voltam, épp megkaptam az irodámat, s már vártam is, kik jönnek

Kis idő múlva az üvegajtómon keresztül emberi árnyékot vettem észre, s úgy gondoltam, az első ügyfelemre jó benyomást kell tennem, ezért felvettem a telefonkagylót és képzelt beszélgetésbe kezdtem.

Valahogy így hangzott:

– Igen, Mr John, megpróbálok időt szakítani az Ön jelentéktelen kis ügyére is, csak az az igazság, nagyon elfoglalt vagyok, hisz tudja, sok az ügyfél.

Ekkor letettem a kagylót, és gondolván, hogy nagy hatással voltam első ügyfelemre, így szóltam:

– Jó napot!

Kérem foglaljon helyet!

Miben lehetek szolgálatára?

És a válasz:

– A telefonszerelő vagyok, mondták, hogy itt még nincs bekapcsolva a telefon!

Vicc: Az időjárásjelentést bemondó meteorológus mondta:

– Jó estét kedves nézőink!

Mielőtt elmondanám a holnapi időjáráselőrejelzést, szeretném módosítani a mai előrejelzésünket és szeretnék elnézést kérni a tegnapiért.

Vicc: 86 éves páciens az orvosnak:

– Doktor úr, az a problémám, hogy szex közben hirtelen elkezd kalapálni a szívem, megfájdul a fejem, kiver a víz.

– Nos, az Ön korában ez már természetes.

Mikor kezdődtek a panaszok?

– Tegnap éjszaka háromszor, meg ma reggel kétszer.

Vicc: – Ki az abszolút bizalmatlan?

– ???

– Aki minden kézfogás után megszámolja, hogy megvannak-e még az ujjai.

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET