HumorViccek

Vicc: Miután a múlt héten felgöngyölítették az Origami Bank gyanús pénzügyi…

Miután a múlt héten felgöngyölítették az Origami Bank gyanús pénzügyi manővereit, ezen a héten a Sumo Bank került padlóra és a Bonsai Bank háza táján is a dolgozói létszám megnyírbálásáról hallani.

Viszont a Karaoke Bank él és virul, sőt jobban muzsikál mint bármikor.

Mindeközben a Kamikaze Bank részvényei meredeken zuhannak és a Karate Bank is kirúgta sok munkatársát.

Elemzők attól is tartanak, hogy a Sushi Bankot bekebelezi a külföldi tőke…

Vicc: Brit orvosok megállapították, hogy a hideg sör rákkeltő hatású!

Ugyanis amikor ráöntötték egy alvó rákra, az rögtön felébredt tőle!

Vicc: Szóval a hétvégén bütyköltük faterom számítógépét

Telepíti rá az öregem a win98-at, majd egyszercsak így szól:

– Na mindjárt azt mondja a vindóz, hogy új, ismeretlen hardvert talált.

– Merthogy?

– Bennehagytam a csavarhúzót hogy a fene enné meg!

Vicc: Egy férfi horgászik a folyóparton, és az egyik lába be van gipszelve

Arra megy egy másik horgász, megkérdi:

– Harapnak a halak?

– Nem, csak elestem.

Vicc: A rendőr már fél órája dobálja be a pénzt az italautomatába, és issza az italokat

Mögötte már áll a sor, hogy ők is inni akarnak.

Az egyik megszólal:

– Hé álljon arrébb, mi is inni akarunk!

– Csönd!

Amíg nyerek, addig játszom!

!

!

Vicc: Nagypapája ölében ül az unokája és az öreg ráncait nézegeti

– Mik ezek az arcodon, nagyapa?

– kérdezi.

– Ráncok.

– És ezeket Isten adta neked?

– kérdi a kicsi.

– Igen, engem még nagyon régen teremtett.

Az unoka végigsimítja saját arcát:

– És engem is Isten teremtett?

– Igen, de téged még nem olyan régen.

– Akkor ezek szerint Isten most már sokkal ügyesebb, ugye?

Vicc: Az öreg székely várja haza a fiát, egyszer csak kopogtatnak

Kérdi az öreg:

– Te vagy az fiam?

Nincs válasz!

Kikiabál még egyszer, te vagy az fiam?

Nincs válasz!

Harmadszor is kiszól, de mivel nincs válasz, kidobja a baltát.

Utána kimegy, hát látja, hogy a fiából áll ki a balta!

Kérdi:

– Miért nem szóltál, fiam?

Mire az:

– Hát bólintottam, apám!

Vicc: – Mi az abszolút kórház?

– ???

– Ahol a bacilusok kezet mosnak, mielőtt fertőznének…

Vicc: Egy fickó holtrészegen ül a kocsmában, és egy japán nyelvű újságot lapozgat

Odamegy hozzá egy ivócimborája:

– Te, nem is tudsz japánul, hogy tudod mégis elolvasni?

– Á, nem olvasom, csak a reklámokat nézegetem.

– De hát azokat se érted!

– Nem baj, úgyse akarok venni semmit…

Vicc: – Miért került börtönbe?

– kérdezi a pap a rabot.

– A hitem miatt börtönöztek be!

– Hogyhogy?

– Azt hittem, hogy a banknak nincs riasztóberendezése…

Vicc: Murphy éjszakai-busz törvénye:

Éjszakai buszt általában csak akkor késel le, ha már nem jön több.

És általában úgy késed le, hogy még éppen látod elmenni…

Vicc: – Mi gyorsabb a fénysebességnél?

– ???

– Etióp gyerek kajajeggyel!

Vicc: A koncentrációs táborban Hitler futóversenyt rendez a raboknak!

– Na, zsidók!

A verseny szabálya a következő!

Az elsőt és az utolsót lelőjük!

A többieket elengedjük!

A zsidók nagyon örülnek a lehetőségnek, amikor megszólal a hangosbemondó:

Az első két versenyző álljon a startvonalhoz!

Vicc: – Mi fut át a sportkocsis fickó agyán, mikor 170-el fának hajt?

– A műszerfal…

Vicc: Piroska sétál az erdőben, előugrik a farkas és azt mondja:

– Nem félsz Piroska?

– Miért félnék?

Pénzem nincsen, dugni meg szeretek.

Vicc: Reggel az anya ébreszti a gyerekét:

– Kelj fel, fiam, az iskolába kell menned!

– De mama, miért kell mennem?

Utálok oda járni!

– Mondj két okot, miért ne kellene menned?

– Először is:

az összes gyerek utál.

Másodszor:

a tanárok még jobban utálnak.

– Ezek csak kifogások, indulj már!

– Mondj két okot, miért kellene mennem!

– Először is:

47 éves vagy.

Másodszor:

te vagy az igazgató!

Vicc: – Milyen ajándékot szeretnél az esküvőnkre?

– kérdi a skót a menyasszonyától.

– Nem tudom, még nem gondolkodtam rajta.

– Jó, akkor kapsz egy év gondolkodási időt!

Vicc: – Anyu!

Te hazudtál nekem!

– mondja Jancsika az anyukájának.

– Hazudtam?

Hogyhogy?

– Azt mondtad, hogy a kistestvérem egy angyal!

– Ez így is van.

Az öcséd tényleg egy kis angyal.

– Nem igaz!

Kidobtam az ablakon, de nem repült!

Vicc: – Jean, mi ez az iszonyú csámcsogás?

– Semmi, uram, csak a négy fal.

Vicc: Egy szőke férfi hívja a mentőket:

– Jöjjenek gyorsan, a feleségem mindjárt szülni fog, már 10 perces fájásai vannak!

– Az első gyerek?

– kérdezi az ügyeletes.

– Nem, én a férje vagyok!

Vicc: A családi fényképalbumban Móricka a szülei esküvői képet nézegeti

– Anyu, miért voltál fehér ruhában?

– Azért, mert a fehér az öröm és a boldogság színe.

– Akkor már értem, hogy az apu miért van feketében!

Vicc: – Mi lesz belőled, Pistike?

Folyton csak a szex jár a fejedben.

Abból nem lehet megélni.

– Dehogynem, tanár úr!

Látná csak a nővéremet!

Vicc: A kis marslakó megkérdi az apját:

– Apa, a földlakók tényleg űrszondát küldtek hozzánk?

– Igen, az „amerikai alfaj” kettőt is küldött a bolygónkra.

– Jajj apa, ugye nekünk nincs olajunk?

Vicc: – Hogy kérdezed meg a cseh miniszterelnöktől, hogy mi a szerelem?

– ???

– What’s love Havel?

Vicc: Katonaságnál rászól a közkatonára a felettese:

– Menjen a konyhára krumplit pucolni!

– Nem mehetek kérem, vírushordozó vagyok!

– Nem érdekel, azt majd más széthordja maga helyett…

Vicc: Két anyós beszélget:

– Úristen!

Mi történt a szemeddel?

– Megsértette a kötőtű.

– Kötés közben?

– Nem, a kulcslyukon keresztül!

Vicc: Vállalkozó üti a falat a börtönben:

– Az ügyvédemmel akarok beszélni!

– Semmi gond, de a másik falon kopogjon, az ügyvéd úr abban a cellában ül!

Vicc: Egy szobában szeretkezés folyik

Hirtelen belép az asszony férje.

Melyik országban hogyan reagálnak erre?

Az angol:

– Pardon asszonyom.

A francia:

– Várjatok, megyek én is.

A román:

– Te itt henteregsz, lenn meg osszák a krumplit.

A skót:

– Legalább a villanyt oltották volna le.

Az amerikai:

– Feküdj rá pajtás, úgy legalább egy golyó elég lesz.

Vicc: A kigyógyult alkoholista bemegy a munkaközvetítőbe, ajánlanak is neki egy munkát, ahol 150.000 Ft-ot keresne, mire ő:

– Az nem jó, mert ha túl sok pénzt kapok, fizetéskor bemegyek a kocsmába, és újra rászokok az alkoholra.

– Akkor talán lenne egy másik munka, ott csak 80.000 Ft-ot keresne, és csak napi 6 órát kellene dolgoznia!

– Az sem jó, mert ha sok időm lesz, akkor megint a kocsmában kötök ki.

Nem lehetne valamilyen munkát találni, ahol napi 12 órat kell dolgozni, és csak 50.000 Ft-ot fizetnek?

– Olyan munkánk is van, de sajnos mindegyikhez diploma kell.

Vicc: Stirlitz kilépett a Gestapo épületéből:

– Daszvidanyja!

– vetette oda az őrnek, majd rögtön elgondolkodott, hogy nem hibázott-e.

Vicc: – Mit mond a szőke nő a barátjának?

– ???

– Drágám, kívülről lehet, hogy szőke vagyok, de belülről sötét!

Vicc: – Hogy hívják a gyors indiánt?

– ???

– Igyek Szem.

Vicc: Romák elmennek kukoricát lopni

Bemennek a kukoricásba és ott vannak a nindzsák.

A kisgyerek megszólal:

– Apa, apa!

Nindzsák, nindzsák!

Erre az apja:

– Dehogynincs, hoztunk vagy tizet!

Vicc: Az állatok Istenhez fordulnak kérdéseikkel

Megkérdezi az elefánt:

– Nekem miért van ilyen vastag bőröm?

– Azért, hogy mindentől megvédjen, például a szúnyog sem tud megcsípni.

A zsiráf megkérdezi:

– Nekem miért ilyen hosszú a nyakam?

– Így a magasabb leveleket is eléred.

Megszólal mérgesen a tyúk:

– Nekem ne is próbáld megmagyarázni, vagy a tojást csináld kisebbre, vagy a lukat nagyobbra!

Vicc: Hopkins időjós volt az egyik tévétársaságnál

Bár képzett meteorológus volt, gyakran téves előrejelzéseket adott.

Miután az egyik helyi lap cikket írt róla, hogy az elmúlt évben 300 alkalommal tévedett, kirúgták az állásából.

Hopkins elutazott egy másik államba, ahol szintén időjósnak jelentkezett egy tévétársasághoz.

A jelentkezési lapon állt a következő kérdés:

– Miért hagyta ott előző munkahelyét?

Igy válaszolt:

– Mert nem felelt meg nekem az időjárás.

Vicc: Elvesztettem az órámat

A becsületes megtalálónak adok tíz percet.

Ezeket láttad már?

[social-share total_counter_pos="leftbig"]
Szia, Mazsola vagyok a bikuci.hu honlap tulajdonosa. Az oldalamon vicces képeket, mémeket, vicceket, humoros videókat és érdekes cikkeket találsz a világról. Célom, hogy szórakoztassam honlapom látogatóit és egy kis nevetést hozzak az életükbe. Gyere és…

EZ MÉG ÉRDEKELHET